|
1978.09.09.
2004.09.09.
2007.09.09.
2010.10.07.
|
|...napló...|
2004. augusztus 4. „Ma Brnoban voltunk, a
MotoGP versenyen. A parkolóból kb. 900 métert kellett sétálni az erdőn
át a pályáig. Többször meg kellett állnunk Eszterrel pihenni, mert az
én kincsem többször is nagyon elfáradt. Érzem, hogy ez még csak a
kezdet… valami közeleg, amit nem tudom, mi, és honnan jön. Rettenetesen
tehetetlennek érzem magam, segíteni akarok, de csak annyit tudok
csinálni, hogy rám támaszkodhat, és átfogom a derekát, miközben
megyünk…”
2005.
augusztus 12. „Ma Eszter mamája hozott egy
botot! Tulajdonképpen reálisan nézi a dolgokat, Eszternek tényleg
könnyebb így közlekednie. Engem mégis a sírógörcs kerülgetett, amikor
megláttam a szerelmemet egy botra támaszkodni. Hirtelen, mintha tíz
évet öregedett volna néhány másodperc alatt! Olyan ez, mintha feladnánk
a küzdelmet, már az elején… De nem fogom feladni, CSAK AZÉRT SEM! Nem
lehet igazuk az orvosoknak, hiszen mindig vannak csodák..!”
2005. szeptember 7. Tegnap Spanyolországba érkeztünk. Eszter bottal
ugyan, de egészen szépen sétált! Mintha jobban lett volna! Azután
éjszaka arra ébredtem, hogy sír, és rémülten rázogatja a vállamat:
„Szívem, zsibbad az oldalam!” Hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok…
Aztán gyorsan magamhoz tértem. Vizes ruhát hoztam és végigmasszíroztam
a végtagjait. Egy óra múlva megnyugodott, és elaludt. Nekem meg közben
majd’ megállt a szívem a félelemtől. Nagyon szeretem ezt a lányt,
hogyan tudnék neki segíteni???...”
2005.
december 20. „Ma bent voltunk a kórházban.
Ölben vittem fel a második emeletre, a végén már semmi erőm nem maradt,
azt hittem, ott a kövön fogok térdre rogyni. Egy beteghordó srác
flegmán kérdezte, hogy miért nem kérünk egy tolókocsit…?!
CSAKAZÉRTSEM!!! Nem fogom tolókocsiba tenni a drágámat, azt már nem!!!”
2006. március 13. „Ma megvettük Eszternek a
kerekesszékét. Össze kellett dobnunk rá a pénzt, mert a TB persze nem
támogatja. A jó édes anyjukat!!! Ennyit a magyar egészségügyi
biztosítási rendszerről. A szék, amit vettünk, könnyű, és egyedül is
tudja használni, és elfér az egész lakásban (kicsit azért át kellett
alakítanunk a szobákat…). A legjobb, hogy még kényelmes is: beleültem,
de Eszter mondta, hogy ne szórakozzak, még nézni is rossz…! Persze
végül hanyatt estem, ahogy kell… és egy percig nevettünk. Fájt a
derekam, mint a fene, de megérte: évek óta nem láttam ilyen
felszabadultan nevetni az én kedvesemet…”
2006.
szeptember 29.
„Sopronban vagyunk, a Lővérekben, kivettünk egy hotelszobát egy hétre.
Egy természetgyógyászhoz jöttünk, akinek nagyon jó híre van az
alternatív gyógyászatban. Borzasztóan fáradt vagyok, harmadik éjszaka
nem alszunk. Esztert én fürdetem, a vécére nem tud egyedül kimenni, a
lépcsőn hozom, viszem az ölemben. Néha úgy érzem, hogy nem bírom már
tovább. Ilyenkor úgy elszégyellem magam…”
2006.
december 11.
„Eszter ma el akart menni valahova. Felhívott egy taxistársaságot.
Megmondta a diszpécsernek, hogy nagyobb méretű autót szeretne kérni,
mivel kerekesszékkel van. És hogy a sofőr legyen szíves, jöjjön fel a
második emeletre, és segítsen levinni a széket. Várt huszonöt percet,
de nem jött a taxi. Visszahívta a diszpécsert, ahol azt mondták neki,
hogy várjon türelemmel, nagy a dugó a városban. Várt még húsz percet,
taxi sehol. Megint felhívta a diszpécserüket, aki félrebeszélt,
szabadkozott, végül bocsánatot kért, és bevallotta, hogy nem talált
olyan sofőrt, aki hajlandó lett volna »kiszállni egy tolószékes
utasért«. Eszter percekig sírt, végül felhívott engem. Amikor ezt
meghallottam, az első gondolatom az volt, hogy bemegyek, és rájuk
borítom az asztalt…”
2007. január 7.
„Ma
reggel, miközben teát főztem a reggelihez, lopva Esztert figyeltem. A
székében ült, nézte a parkban a munkába sietőket, és közben telefonon
egy barátnőjével beszélgetett. Csacsogva mesélt valamit, ami tegnap
történt vele. Döbbenetes, hogy képes ennyire vidám maradni az elmúlt
két év után! Őszintén irigylem a kitartását és az optimizmusát.
Ilyenkor tényleg elhiszem, hogy meg fog gyógyulni! Mert látom, hogy
valóban akarja, és mindent megtesz, amit csak kell… gyógytornász,
masszőr, vizsgálatok… Rengeteget olvas, az interneten keresi, hogy hol
tartanak a kutatások az SM-mel kapcsolatban…”
2007. július 9. „Az alapítvány végülis már egy éve létezik! Már csak
egy weblap kéne hozzá!”
2007. szeptember 9. „Ma azon
gondolkodtunk pókerozás közben, hogy hogyan lehet megoldani végre az
adományok küldését. Beni barátomnak egy hülye szlogen jutott az
eszébe: Küldj egy SMS-t, hogy segíts egy SM-est! Úgy
röhögtünk, hogy a könnyünk kicsordult. Beninek igaza van: vannak
dolgok, amiket csak humorral lehet kibírni…”
2007. december 16. „Ma megjött az első adomány – ötezer forint! Nagyon
boldog vagyok, mert visszatért a reményem, hogy vannak még emberek,
akik törődnek másokkal…”
|
