| |
2012. január
Hát akkor kezdjük az újévet, és reméljük, hogy kicsit jobb lesz, mint a tavalyi, hiszen még mindig apu halála, a családi viszályok fölötti értetlenség az, amin túljutni próbálok, de jobb lenne, ha újévi fogadalmamnak megfelelően ismét inkább magamra és a gyógyulásomra koncentrálnék.
Úgyhogy legyen így! :)
Március 25.
Ma nagyon érdekes élményem volt, a régi jó edzőtermi időket idézte.
Ma volt ugyanis a Coca-Cola Testébresztő rendezvény és meghívtak minket a Suhanj!-tól, hogy kerekesszékesek próbáljuk ki a Kranking órát. Ezt úgy kell elképzelni, mint a spinninget (rögzített biciklin történő edzésforma), csak kézzel hajtva, vagyis rögzített handbike (egy bicikli kormány és első kerék részt csatolnak a kerekesszékhez, így azt nem oldalt, hanem elől lehet hajtani, mintha a kormányt előre tekerve haladnánk). Hát… kemény volt! De nagyon jó! Olyan érzés volt hazamenni, mint régen, mikor még rendszeresen jártam edzőterembe.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, mert egészségesek is csinálhatják, akkor egy ülőrészt tesznek a „nyereg” helyére, ide tudtunk mi a kerekesszékkel beállni, így aki a felsőtestét szeretné erősíteni, az tényleg jól profitálhat belőle. A Suhanj! célja, hogy rendszeres edzéseket tudjunk tartani ezekkel a szerkezetekkel, ha sikerül beszereznünk párat. Reméljük!
Én bevallom, kicsit féltem előtte, hogy mennyire fog menni, mert elég sokat kivett belőlem az apu tavaly áprilisi halála óta történt sok dolog, de meglepően jól ment! Úgy örültem, és az a kellemes fáradtság utána… klassz volt! :)
Április
Ma voltam a 12-dik Vivicitta Városvédő Futáson. Még a meglehetősen hideg idő sem tudott lehangolni senkit a Suhanj! csapatból. Egy élmény ezekkel az emberekkel lenni! Mindenkiből árad a szeretet és a segíteni akarás. Ez volt az első hivatalos versenyünk az évben, úgyhogy a hideg senkit sem riasztott el, sőt! Mindenki örült, hogy megint beindul a versenyszezon, mikor is szinte minden hétvégére jut egy megmérettetés a futók számára.
Az utóbbi időben nem voltam túl jól lelkileg, és úgy döntöttem, valakivel beszélnem kell. Nem keresgéltem sokáig, Oláh Ritához fordultam, aki az Uzsoki Kórház klinikai szakpszichológusa. Még onnan ismerem, mikor az SM-et diagnosztizálta nálam, egy „Frissen diagnosztizáltak” csoportjába kerültem hozzá. Már akkor nagyon szimpatikusnak találtam, és azóta is, ha kicsit nehezebben jutok át a betegség okozta akadályokon, hozzá mindig fordulhatok. Mivel nagyon sokat meséltem neki az alapítványról, „feltöltődésem egyedüli helyszínéről”, ő is eljött megnézni, mi is annyira jó azok között az emberek között, és egyetértett velem, hogy nem mindennapi kis társaság.
Május
Talán emlékeztek még, hogy tavaly ilyenkor perrel fenyegetőzött a földszinti lakó, ha nem bontatom el a rámpát, amit kétség kívül az én kezdeményezésemre épített meg az önkormányzat, teljesen költségmentesen, ahogy ők fogalmaztak, „az önrész átvállalása mellett”.
A lakó azzal indokolta a tettét, hogy a rámpa miatt „elértéktelenedett a lakása”. A lakása, ami eddig is ki volt adva, ő pedig vidéken lakott valahol.
A biztonság kedvéért beperelte Társasházat és az XIII. kerületi Önkormányzatot is, és most meg is kapta a ház a tárgyalás időpontját!
Kíváncsi leszek, hogy ígéretéhez híven engem is beperel-e mint "kizárólagos felelőst".
Mindenesetre tanúskodom a ház mellett! Kíváncsi leszek! Szurkoljatok! :)
Mondjuk, túl sok esélyt nem adok neki, miután felháborodásomnak a facebook-on adtam hangot, a munkahelyem ügyvédei közül dr. Bejó Ágnes szinte azonnal biztosított pro bono segítségükről. Ezúton is köszönöm!
Május 20.
Coca-Cola Testébresztő Női Futógála
Csodás volt! Most kizárólag lányokkal futottuk a félmaratoni távot. Nagyon megható volt számomra, hogy szinte összevesztek rajtam a lányok, vagyis, hogy ki toljon futás közben. Többüknek ez volt az első futása kerekesszékessel. Kicsit izgultak, de miután elmondtam, hogy mire vigyázzanak, mindenki megnyugodott és semmi baj sem volt!
A végén megköszönték nekem az élményt. Nekem (??), pedig én voltam nagyon hálás nekik! Fantasztikus, amikor egy ilyen tapasztalat mindkét félnek pozitív élményt hoz! Nagyon szerencsés vagyok, hogy találkoztam a Suhanj! csapattal!
Június
Továbbgyűrűzik a rámpás történet!
Érdekessége az, hogy mivel az önkormányzat is érintett, a szomszédos kerület jegyzőjének kell felülvizsgálnia az ügyet, úgyhogy terepszemlét tartanak, ahol nekem is meg kell jelennem. A kért időpontban lemegyünk Péterrel a ház elé, ahol már ott vannak a Polgármesteri Hivatal és a Társasház képviselői. A közös képviselővel üdvözöljük egymást, majd egy szimpatikus, magas fiatalember lép hozzám, bemutatkozik, és elnézést kér tőlem, hogy ide kellett jönnöm és elmondja, hogy nem is érti a probléma felmerülését. Ő jött az önkormányzattól. Ja, és persze ott volt ő is, a földszinti lakó, akivel eddig még sosem találkoztam, egészen addig, amíg meg nem próbáltam kijönni a bejáraton. A mögötte áradó nagy napsütés miatt nem láttam a hölgy arcát, de persze az sem segített volna, hiszen még nem találkoztunk, mindenesetre nem lettünk egyből barátok, hiszen már a köszönésemet sem fogadta, de sebaj!
Kint láthattam élete párját is, aki hasonlóképpen „kedves” volt, az ő reakciója a köszönésemre egy sarkon fordulás volt.
Hogy csak a lényeget mondjam, a szomszédos jegyző képviselői már a helyszínen kinyilvánították melyik oldalon állnak, és nem hagyták kibontakozni a földszintieket, mondván, „Az ön véleményét már ismerjük…” csak engem akartak meghallgatni, és még készítettek pár fényképet a rámpáról. Majd mikor megkérdeztek, hogy veszélyesnek találom-e a rámpát, elmagyaráztam, hogy bár, tudom (legalábbis lefelé) egyedül használni, de a lényege az, hogy aki engem segít, annak sokkal egyszerűbb ezen fel vagy letolni, mint 6 lépcsőn, amit mondjuk anyukám vagy egyik vékony barátnőm sem tudna megtenni.
Ezzel a válasszal láthatóan egyetértettek, majd 2 hét múlva a végzésben be is bizonyították azzal, hogy nem engedélyezték a rámpa elbontását. Szóval nyertünk!!! :)
Június 8.
Ma felhívott Gusztos Péter, a Suhanj! Alapítvány egyik alapítója, hogy átküldött nekem egy e-mailt, amivel kapcsolatban pár órán belül válaszolnom kell, hogy szeretnék-e részt venni. Gyorsan elolvastam és döntést is hoztam, hogy szeretnék elmenni, ugyanis a Sämling felajánlott két helyet két kerekesszékes önkéntesnek a Suhanj! Alapítványból a most induló Coach képzésére. A Coach edzőhöz hasonló módon segíti ügyfelét, hogy kihozza magából a maximumot a munkája, magánélete különféle területein személyes fejlődésén keresztül.
Sajnos az első napról lemaradtam, de szombaton már a csapat tagja voltam, ahol nagyon kedvesen, nyitottan fogadtak. A bemutatkozó körben mindenki mondott magáról valamit, én a nevem után annyit mondtam, hogy „A Sämling felajánlásából vehetek részt a tanfolyamon, a Suhanj! Alapítvány képviseletében. Sclerosis mutiplex miatt kerültem kerekesszékbe, ha esetleg bárkinek kérdése lenne ezzel kapcsolatban, a szünetben kérdezze meg nyugodtan, de nem szeretném, ha most erről szólna a napunk.” Ők ezt tiszteletben tartották, és a szünetek valamelyikében végül mindenki kérdezett tőlem valamit. Ettől kicsit közelebb kerültünk egymáshoz, és nem esett nehezükre nem a kerekesszéket látni, hanem engem. Úgyhogy sikerült beilleszkednem, és csak egynek lenni közülük. Én így szeretem. :)
Június 10.
Egy újabb csodás futás a K&H Olimpiai Maraton és Félmaraton Váltó. Itt is a lehető leghosszabb távot választottam, és volt szerencsém részben Tomán Edinával , az Amikor meghalt az idő és a Szívtangó című nagy sikerű könyvek szerzőjével futni. Az együtt töltött idő fantasztikusan telt, csakúgy, mint első találkozásunk, a Suhanj! estek során, ahol megismerhettem fantasztikus történetét a szívműtétjétől az ultrafutóvá válásáig. Ismét nagy élmény volt, köszönöm! :)
Július
A rámpa-ügy vége. Úgy néz ki, mégsem lesz per...
Az önkormányzat ugyanis felajánlotta, hogy megvásárolja a földszinti lakó lakását.
Hát úgy néz ki, a karma nem akar itt visszavágni a kedves szomszédnak.
Sebaj! Legalább, nem kell egy ilyen emberrel egy házban laknom! :)
Augusztus 12.
Ma ultrafutó lett belőlem! Ez a maratoni (42km-es) távot meghaladó futás. A szigetmonostori Nagyduna sétányon rendezett éjszakai 6 órás jótékonysági (0.00-06.00am) megmozdulást Suhanj! 6 néven évente tervezzük megtartani. Nagyon jó hangulatú volt annak ellenére, hogy az augusztusi időpont lényege a várt meleg éjszaka és az előre jelzett hatalmas csillaghullás volt, amit sajnos az időjárás meghiúsított, ugyanis meglehetősen hideg éjszaka volt, a felhők pedig akadályozták a kivételes légköri esemény, az óriási csillaghullás nyomon követését.
Fantasztikus volt a hajnal, és a futás végét jelző harsona hangja. Csodálatos volt a hangulat, nagyon „családias”. Ez valahogy még jobban összehozta a csapatot, mindenki úgy érezte, hogy érdemes ehhez a csapathoz tartozni.
Befutó előtt „kézenfogva” :)
Szeptember 3.
Ambrus-Dáva Mónival szintén a Suhanj! jóvoltából ismerkedtem meg még tavaly ilyenkor. Ő jógaoktató a Kelet-Nyugat Egészségközpontban. Az alapítvány önkénteseként jógaórákat tart az érdeklődőknek, mivel az alapítvány célja, hogy megossza a mozgás örömét mozgás- és látássérült társainkkal, Mónival mozgássérült jógával próbálkozunk már egy ideje, és fantasztikus hatással vannak a légző-gyakorlatok és a meditáció a görcseimre.
Emellett Móni bevitt a Kelet-Nyugatba is, ahol akupunktúrával (dr. Németh István) és cranio-sacrális terápiával (Darin Ági) segítik a gyógyulásomat majdnem teljesen pro bono alapon. A hangulat csodás, már attól jobban érzem magam, ha belépek az ajtón, a kezelések már csak „ráadás”. :)
Szeptember 9.
Ha szeptember, akkor Budapest Maraton, ha maraton, akkor futás kedvenc futótársammal, Alvégi Lócival!!!
Amikor megkaptuk az ukázt, hogy zárónak és ezáltal iramfutónak kell lennünk, mert „főnökünk” bevállalta, még nem tudtam, ez mivel is jár. Hát, egyrészről felemelő, mert utánunk már csak a záróbusz jön, ami összeszedi a túl lassú, lemaradó futókat, vagyis akik nem tudják 5 és fél óra alatt teljesítni a 42km-es távot, így bíztatni kell az utolsó futókat, tartani bennük a lelket. Így történt azzal a két angol sráccal is, akik az előző napi legénybúcsún olyan bátorra itták magukat, hogy megfogadták lefutják a maratont. És tényleg! Lóci bíztatására sikerült az utolsó 10km is. Nagy élmény volt, hogy ott lehettem, amikor könnyek között, már az éremmel a nyakukban ölelték meg egymást.
Viszont volt egy negatív következménye az iramfutásnak utolsóként, mégpedig azoknak a futóknak a szempontjából, akik úgy 1 órával rövidebb idő alatt szokták ezt a távot teljesíteni, hiszen nekik folyamatosan lassítaniuk kell a futásukat, és az nagyon megterhelő. Hiszen így pont 1 órával többet futnak, miközben az izmaik nem ehhez a terheléshez szoktak!
De megvolt! Gratula Lóci és persze Többiek!
Az egyetlen dolog, ami életben tartott minket az volt, hogy Kárpáti Andi futótársunk elfutott egy pizzáért, és ezzel hozzásegített minket egy kis szénhidrát utánpótláshoz! Köszi Andi! :)
November 2.
Na, jó! Eddig bírtam magamban tartani!!!
Tegnap ilyenkor egy pár négy körsines járógép és egy járókeret segítségével felálltam és néhány szobahossznyit sétáltam a tornateremben!!!!
Köszönet érte Melisnek (a kedvenc gyógytornászomnak), Andinak a helyszín és a kellékek biztosításáért, Áginak és Istvánnak a Kelet-Nyugat Egészségközpont terapeutáinak, és Ambrus Móninak, hogy megismertetett velük. :)
És ez még csak a kezdet! Innen van hova fejlődni... ;)
Ez úgy történt, hogy az akupunktúra és a Cranio-sacrális terápiák eredményeként egyre több új mozgás és érzet indult be a lábaimban. Ezen felbuzdulva jött az ötlet, hogy mivel a négykézlábas séták egyre hosszabbak lettek, és egyre inkább önálló mozdulatokat tartalmaztak, úgy éreztem, érdemes lenne kipróbálni álló helyzetben is. És tényleg. Raffai Andi, aki a csepeli „kiképző-tábor” gyógytornásza, már kb. háromnegyed éve nem látott, teljesen ledöbbent a pozitív változástól. Annyira belelkesült, hogy meg is beszéltük ezeknek a „próbáknak” a heti rendszerességűvé tételét. Úgy izgulok, és annyira lelkes vagyok! :)
November 11.
A Suhanj! blogján elindult az alapítványhoz közeli emberkék bemutatása és én voltam az első!!! A facebook-on „Szeretünk Eszter!” kommenttel tette fel Pásztory Dóri, kétszeres paralimpikon úszó, aki a blog felelőse.
Nagyon kedves hozzászólásokat kaptam, ha érdekel, kérlek, nézd meg!
November 27.
Ma kaptam egy telefont Csonka Martinától a Magyar Szklerózis Multiplexesek Alapítványától, és elmondta, hogy van egy blogjuk, amit szeretnének kicsit felpörgetni, és miután látták az Csakazértis! Alapítvány honlapját, és az én pozitív beállítottságomat, arra gondoltak megkeresnek, hátha szívesen segítenék nekik. Ötleteik egy blog-bejegyzés, egy hozzászólás egy adott témában, esetleg egy videó-interjú lett volna, míg végül ez utóbbi mellett döntöttünk, amit decemberre be is terveztünk.
December 8.
Ma volt a Coaching tanfolyam utolsó alkalma a januári vizsga előtt és Márton Mónika megkérdezett minket, hol látjuk a mi „Kék Óceánunkat” a coaching területén. Ez azt jelenti, hogy azon területen, ahol a túl sok cápa már felfalta a rendelkezésükre álló élelmiszerforrásokat, ott a víz vörössé válik, de egyik cápa felfedezi az egyelőre még tiszta, „üres” óceánrészt, ami kék, érintetlen. Ezt piaci résnek is nevezhetnénk, vagyis az a terület egy szolgáltatási szférában, amit még mások nem aknáztak ki. Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy az Én Kék Óceánom az lehetne, ha frissen diagnosztizált SM-es embereknek tarthatnék Coachingot, mert ők úgy érezhetik, hogy kihúzták a talajt a lábuk alól, és meg kell erősíteni őket saját képességiekben.
December 10.
Ma végül megvolt a videó-interjú, és szerintem elég jól sikerült, de ezt persze jobb,ha azok döntik el, akik úgy döntenek, áldoznak rá úgy 10 kb. percet, és megnézik.
|
