Csakazértis! SM Alapítvány

2009. január 1.
Újévi fogadalom: idén megteszem az első lépésemet!

2009. február 8.
Ma adták le az a két héttel ezelőtt készült tévés interjút, amit a HírTv készített velem, Dr. Pálival és Orsival az őssejt-beültetésről, és az azóta tapasztalt pozitív változásokról.
Egész jól sikerült, és nagyon sokan hívtak, e-maileztek, hogy látták, sőt ismeretlen emberek is megkerestek az iwiw-en keresztül, hogy kérdezzenek vele kapcsolatban. Volt olyan is, aki a segítségét ajánlotta fel akár műszaki cikkek javításában! Vannak jó emberek!!!

2009. február 23.
Az újévi fogadalom teljesítettnek minősíthető, ugyanis sikerült az állítógépben oldalra kilépnem mindkét irányban!
Legközelebb kicsit pontosabban kell megfogalmaznom a fogadalmamat!

A kínai látogatás legfőbb eredménye tehát, hogy a teljesítőképességem megnőtt azáltal, hogy a régi kóros fáradtság elmúlt, és így a tornák hosszabbakká és megerőltetőbbekké válhattak, aminek eredményeként az izmok fejlődni tudtak és nem csak fenntartani lehetett állapotukat.
Így mára heti 4x2 óra a torna, és a beszerezett állítógépben is állok már napi 2x minimum 1,5-2 órát, de előfordult 3 óra 20 perces „hoszútávállás” is.

2009. április
Elhatároztam, a húsvétot úgy ünneplem, hogy részt veszek az első rTMS (ismételt, koponyán keresztüli mágneses stimuláció) kezelésemen.
Ez egy orvosi vizsgálat után, egy héten keresztül napi 2 mágneses kezelést, egy 1,5 órás gyógytornát, egy masszázst és egy hangterápiát (ezt nem feltétlenül naponta) jelent. Leginkább egy kiképzőtáborhoz hasonlít, de imádom. A kezelést ajánlott hathetente megismételni, amit én megpróbálok maximálisan be is tartani, és szerencsémre az adományok lehetővé is teszik ezt számomra (amit ezúton is szeretnék megköszönni!!!).
A technikai tudás mellett az emberek hozzáállása fantasztikus itt, „ Az nem kérdéses, hogy meggyógyulsz, csak az a kérdés, mennyi idő alatt.”
Sokféle idegrendszeri problémával jönnek ide emberek a születési oxigénhiányos állapotú gyerektől kezdve a baleseti gerincsérültön keresztül, a parkinsonos vagy épp a hozzám hasonló szklerózisos emberig.
Néha elszomorít az, mi minden rossz történhet az emberrel, de aztán ránézek Ritára vagy Andira, a gyógytornászokra, akik ugyanolyan mosollyal és bíztatással foglalkoznak mindenkivel, ugyanakkor az adott problémára igazított tréninget húzzák elő a tarsolyukból, és valahogy megszűnik a rossz érzésem.
A hét elteltével kirajzolódik, hogy a tornák egymásra épülnek, és céljuk ezen a rövid időn belül is a fejlődés. És szédületes mit tudnak kihozni az emberekből!
Sikerült felakasztott lábaimat (ezáltal a gravitációt kiküszöböltük és könnyebbé tettük az elmozdítást) oldalfekvésben hashoz illetve hátrafelé is, valamint háton fekvésben mindkettőt oldalirányban elmozdítani. Ezenkívül nem csak fel kellett állni, hanem korlátok között sétálni is kellett, és – igaz, segítséggel, de – sikerült! Mondjuk előző életemben rák lehettem, mert hátrafelé sokkal jobban ment!
A másik lelket melengető dolog a hangterápia. Itt különféle fémekből készült tálakat helyez Gábor a testemre és a cél a lazítás, ami fantasztikusan működik! A hangok és a kellemes érzés a gondolataimat is vezeti és nagyon kellemes képek jönnek fel, mintha ébren álmodnék. Az egyik kedvenc „helyem”, ahova elrepített a tálak bongása a Colosseum volt. Mégpedig, az alsó sötét részből, jöttem ki a szememet szinte vakító napfényre. Olyan volt, mint a Gladiátor című filmben, amikor Russell Crowe kiment, hogy legyőzze társait, vagy a vadállatokat az életben maradásért.
Ennek persze nekem más az üzenete, mégpedig, hogy már látom a fényt az alagút végén. Számomra ez egy nagyon pozitív gondolat volt, és nagyon feltöltődve és jó kedvvel keltem fel a kezelőágyról.

2009. június
A szokásos csepeli kezelésről hazaérve nyitva volt a bejárati ajtóm, és nem én hagytam úgy! Sajnos nem várt látogató(k) járt(ak) nálam. Az öröm az ürömben, hogy nem vittek el túl sok mindent, „csak” a hallban lévő laptopot és a reggel kikészített UPC számla összegét, persze a befizetendő csekket itt hagyták!
Arról nem is beszélve, hogy a gép szinte még új volt, alig pár hónapja vettem! Ami még rosszabb, benne volt a naplóm a Kína után történtekkel, és pár fordítási munkámmal, amiket ugyancsak sajnáltam. Szerencsére szinte minden más másolata megvolt a régi gépemen. A többi viszont annyira bántott, hogy az iwiw-en írtam is az összes barátomnak, hátha valaki találkozik vele, mert akár vissza is vásároltam volna, de sajna nem lett meg, viszont ismeretlen emberek ajánlották fel segítségüket a háttértárolóval való megismertetésben. Majd egyszer csak megszólalt a telefonom, és Müllner Dóra a Rádió Q-tól volt a vonal másik végén, és felajánlotta, hogy egy rövid interjúval segít, hogy megtaláljuk a gépet, vagy abban, hogy mások segíthessenek. Az interjú folyományaként sokan felhívtak, és segíteni próbáltak, hogy legközelebb ez ne ismétlődhessen meg. Ismét megbizonyosodtam arról, hogy vannak jó emberek!

2009. július
Megismertem valakit, aki „úgy szeret, ahogy vagyok” – mondaná Brigitte Jones.

2009. november
Idén végre „nagykorú lett” az alapítvány, és mint ilyen, végre gyűjthettünk adó 1%-okat, ami végre megérkezett az alapítvány számlájára! Nagyon sokan adakozhattak, mert az összeg fedezi a csepeli kezelést egy egész évre és a heti 4 tornát is. Köszönöm Mindenkinek!!!

A rendszeres kezelés eredményeként sokkal erősebbnek, valamint önállóbbnak is érzem magam és számtalan apró változást tapasztaltam (lásd videók). Ezért úgy döntöttem, visszaköltözöm a saját lakásomba, hiszen az eredeti kényszer, ami a jelenlegi albérletembe hozott, az volt, hogy anyukám segítségére volt szükségem, viszont ha átalakíttatom a fürdőszobát, vagyis, ha akadálymentesítésre kerül a lakás, már nem lesz gond! Anyukám is nagyon támogat, semmi aggódás! Pedig ettől féltem kicsit! De feleslegesen!